2011. június 19., vasárnap

                                              Könnyedén


 

Van egy gyönyörű kúszónövény az erkélyemen. Azt hiszem Clematisnak hívják. Öt évvel ezelőtt vásároltam, és azóta minden évben megajándékoz gyönyörű virágaival. Mivel nem vagyok nagy kertész, az első két évben a saját elképzeléseim alapján próbáltam nevelgetni. Miután kibújtak a földből zöld hajtásai, és kb. 20 cm magasra megnőttek, akkor már képes volt elérni az erkély legalsó rácsát. Rátekertem a szárakat az erkély alsó korlátjára, hogy megkapaszkodjon, és lehetősége legyen tovább növekedni. Újabb 10 cm növekedés után már el tudta érni az erkély második korlátrészét, és arra is rátekertem.Gyönyörű lila virágkelyheket hozott, de éreztem, hogy a növénykém még nem a legszebb formájában pompázik. Arra vágytam, hogy dús legyen, hasonlóan a mediterrán kertek kerítéseire futó szép virágokhoz. A figyelmemet mindenesetre egy csomó más dolog kötötte le, így nem néztem utána, hogy mit kellene másképp csinálnom ahhoz, hogy a virágom még szebb legyen.
Aztán eljött egy olyan év, amikor az édesanyám éppen akkor látogatott meg, amikor a Clematis már kidugta a hajtásait a földből, körülbelül 5 cm növekedést már el is ért, és én vártam, hogy akkora legyen, hogy elérje az alsó korlátot, ahol megtámaszkodhat.
Akkor a mamám megmutatta, hogy ezt másképp is lehet csinálni. Segíteni kell a növénynek, hogy minden erejét a növekedésre és a virágzásra tudja összpontosítani, ahelyett, hogy a száraiban lévő erő arra korlátozódna, hogy egyedül álljon, amíg el nem éri a legalsó támaszkodási pontot. Ezért vettünk egy zöld színű drótot egy kertészboltban. Függőlegesen felvezettük ezeket a drótokat több irányban a balkonládától egészen az erkély korlátjának tetejéig, és a kis növényhajtásokat oda erősítettük a dróthoz.
Ezután a növénykém rohamosan elkezdett növekedni, és virágozni, és engem azóta is bámulatba ejt ez a megfigyelés. Egy apró, pici segítség, és többszörösen megtérülő erő és szépség az ajándék. Annyit kellett hozzá megismernem, hogy hogyan segíthetem Clematisomat a növekedésben.

Részlet :Arató Mónika 

Grófné Bánó Brigitta

2011. június 4., szombat

                                          
                  A természet ősi energiacsodája - a MAG




A mag az élet folytonossága......
Az élet keletkezéséhez és kezdeti fejlődéséhez mindent tartalmaz a mag.Példa nélkül álló koncentrációban találhatók benne különféle fehérjék,ásványi anyagok,nyomelemek. Milyen a diadala a magban rejlő életenergiának,amikor a parányi magból kibújik az első zöld levélke!Aztán tovább nő,erősödik,és végzi a természet által kijelölt feladatát.

Szervezetünket is stimulálja a magban rejtőző ősi erő, ha elfogyasztjuk őket. Nagyon sok magnak ismeretes a vágykeltő hatása.Így például a magvakban és növényi olajokban található E-vitamin a népi hiedelmekben termékenységvitaminként szerepel,mert védi a sejteket,és energiával látja el a szervezetet.A növényekben lévő C-vitamin kedvezően befolyásolja nemi életünket,mert felfrissíti szervezetünket.A gabonafélékben található B6-vitamin is segíti a szexuális erő stimulálását.

Tulajdonképpen minden fogyasztható mag(dió,mandula,mogyoró,mák, szezámmag stb.) jó hatással lehet szexuális életünkre,amennyiben gyomorpanaszok vagy egyéb egészségügyi okok miatt nem tilos a fogyasztásuk.
 
Részlet: Fási Katalin Gyógyító zöldségek és gyümölcsök könyvéből




Fogadjuk meg az írónő tanácsát és iktassunk be több féle natúr magot vagy csíráztatott magot a napi táplálkozásunkba,életerőnk aktívan tartása érdekében.

Grófné Bánó Brigitta facebook

2011. május 29., vasárnap

                               A tökéletes zöld gyep



Milyen a tökéletes zöld gyep?

Mely mélyzöld színű,tömött és gazmentes.Na ,de kezdjük az elején a teendőket.
A gyep vetését akkor érdemes elkezdeni, mikor a hőmérséklet tartósan nappal 10 fok felett van. Ez általában március második felében már várható. A fűmag vetése előtt a talajt megfelelően elő kell készíteni.

Előtte az évelő növényeket - melyek a föld alatti gyökereikből képesek évről évre újrahajtani - el kell pusztítani, mert utólag az már rendkívül nehéz lesz- az egyik módszer, ha a talajt 1-2 hetes időközökkel többször átforgatjuk. Így az évelő gyomok hiába hajtanak ki újra és újra, azokat a többszöri vágással "kifárasztjuk"- a könnyebbik módszer pedig a vegyszere gyomirtás. Erre az egyik legalkalmasabb készítmény a Glialka (vagy más glifozát tartalmú készítmény), mely totális gyomirtó szer. Nem mérgező, viszont minden növényt elpusztít, ha arra rápermetezik. Ezért bánjunk vele óvatosan és a szél se sodorja el a permet cseppeket.

Érdemes a talajt asztalsimaságúra munkálni, mivel a sima gyepet később könnyebb vágni és karban tartani. Erre a sima felszínre szórjuk a fűmagot. Úgy javasolt, hogy hátrafelé haladunk, mert így nem szedjük össze a magokat a cipőnk talpával. Ezek után be lehet gereblyézni és utána tömöríteni kell. Ha van henger az a legjobb. A tömörítés azért szükséges, mert a fűmag rendkívül kicsi és könnyű, ezért azt könnyen kifújja a szél vagy elmossa a víz. Akkor van megfelelően tömörítve a talaj, ha a cipőnk nem süpped be a földbe, csak a sarka enyhén.

A következő művelet az öntözés. Az angol gyep titka is többek között, hogy ott gyakran esik az eső és soha nem szárad ki a föld. A legelső öntözésnél arra figyeljünk, hogy a víz ne mossa ki a magokat a talajból. Javasolt mindig még az előtt öntözni, mielőtt kiszáradna a talaj. Ha nagyon gyakran öntözünk kis adagokban (pl. naponta), akkor a gyökerek fent maradnak, mivel ott a szükséges víz. Ilyen esetben ha kihagyunk pár hetet öntözés nélkül, és kiszárad a talaj felső része, oda lesz a szép gyep is.

A hetenkénti nyírással tömötté tehetjük gyepünket.Fontos teendő a tavasszal végzendő talajlazítás és a gyeptrágyázás.Melegebb időben ,pedig az esti gondos öntözés.A füvünket úgy tudjuk gazmenetesen tartani,ha időszakonként kétszikűek elleni gyomirtó szert használunk.

A zöld nyugtatólag hat,testünkre,lelkünkre. Amennyiben tehetjük lazítsunk a zöld környezetben és meditáljunk. Ilyenkor olyasmit is könnyedén átlátunk,amire máskor képtelenek lennénk,bármeddig gondolkodnánk rajta. Ezért érdemes kihasználni az ilyen pillanatokat,hogy igazán rálássunk az életünkre,legfőbb céljainkra,és minden mást ezekhez igazítsunk.

Grófné Bánó Brigitta facebook

2011. május 9., hétfő


A lélekesszenciák sokat segítenek

Dr.Edward Bach az 1900-as évek elején élt homeopátiás orvos bizonyos növények különleges energetikai és lélekgyógyító hatására lett figyelmes. Saját magán kísérletezett és rájött, hogy ha ezeknek a különleges növényeknek a virágából származó energetikai információt vízbe kódolja, akkor különleges gyógyító esszenciákat kap, aminek segítségével a negatív érzelemminták szelíd módszerrel kioldhatóak.

Mivel Bach doktor homeopátiás orvos volt, ezért tudta, hogy a homeopátia magas szintű használata orvosi szakképzettséget igényel, ezért nem lehetséges, hogy minden háztartásban használható "gyógyszereket" készítsen ezzel a módszerrel. 

 Lélekesszenciákat minden család patikájába

Olyan módszert akart kidolgozni, ami minden család házipatikájában helyet kap és aminek segítségével bármelyik családtag segítséget kaphat a lelki problémái megoldásához. A Bach féle virágesszenciák használatához, ugyanis semmi másra nincs szükség mint egy kis empatikus érzékre, aminek segítségével a 38 szer közül kiválasztható a megfelelő kombináció.

Dr. Edward Bach 38 féle lélekesszenciát készített a magas szinten rezgő növényekből, amiket tisztánlátásával fedezett fel. Ahhoz, hogy ezek a növények kifejthessék gyógyító erejüket pusztán egyetlen tényt kell figyelembe venni, hogy a szenvedő ember hogy érzi magát a jelenlegi helyzetben. Nem az a fontos, hogy mi a konkrét fizikai panasza, vagy hogy milyen helyzetben van, hanem hogy mindez milyen érzelmi reakciót vált ki belőle.

Bach doktor így a gyógyító szerek hét csoportját különböztette meg: Félelem, Bizonytalanság, Érdektelenség, Magányosság, Túlérzékenység, Bátortalanság, Másokért való túlzott aggódás. Ezek a szerek rendkívül magas rezgésükkel a lelki problémák szellemi okait szüntetik meg a helytelen gondolatminták felülírásával. A Bach esszenciák semmilyen hatóanyagot nem tartalmaznak csak a homeopátiához hasonlóan információkkal dolgoznak.

Részlet: Schilling Péter hírleveléből



Grófné Bánó Brigitta facebook

2011. május 3., kedd

Ültess fát!



Ültess fát! Hogyha mást nem,lombot ád.
Árnyékában megpihenhetsz,
gondodat ő viseli reád.
Jó tavasszal nyit virágot,
messze érzed illatát.
Kis madárka száll reája,
ingyen hallhatod szavát.
-Ültess fát!

Írta:Jókai Mór

Grófné Bánó Brigitta

2011. május 1., vasárnap

Május első vasárnapján



Május első vasárnapján,
csönd honolt kertembe.
Teraszomon üldögélve,
könyvemet olvasom 
elmélyedve.

Felhő mögül kibúvó
napsugár melegíti testemet,
általa rendkívüli energia járja
át lelkemet.

Mellettem törpe orgona bokor 
ontja isteni illatát,melyet mélyen
beszippantva...,tovább fokozza
bennem a kellemes pihenés
mámorát.

Egyszer csak egy halk kopogás,
egy nagy morajlás és megindul a
felhőszakadás.Ezek után lassacskán,
csendesedik a hirtelen jött természeti
hatás.

Halk esőnek csendes nesze sem 
zavarja a madarak önfeledt énekét.
A mező felől érkező fácán érces 
hangja,egyedivé teszi a hallgatott,
természeti zenét.

Kitartóan fülelem a természet
csodás dallamát,amit ajándékként
kapok,mert e nyugodt városrészen
lakok.

Hasonló érzést egy nagyszerű 
kirándulás  nyújthat még neked,
ahol ugyan így élvezheted a 
kellemes madáréneket.

Meglátod a vidám szív, pedig a 
legjobb orvosság,bármi történik
körülöttünk,a szívedet ez az érzés 
járja át.

Írta:Grófné Bánó Brigitta

2011. április 24., vasárnap

Vasárnap Húsvét reggele



Izgatott a gyermeknép...,járt már-e a nyuszi erre?!
A legkisebbik alig várja felkeljen a többi gyermek
és indulhat a keresés!!!

Kíváncsian fürkész szeme...,ki a kertre...
Vajon hozott-e a nyuszi, valamit a gyepre?
Kosárkával felszerelve irány...,futás ki a kertbe...

Vidám kacaj,ujjongó szavak:Ott van ...,ott van!
Sok-sok tojás,rágó ,cukorka és csoki nyuszi ,
várt reájuk, elrejtve! A nyuszi amerre járt a kertben,
lépte nyomát a sok finomság jelezte!


Begyűjtés után jött az igazságos elosztás!
Mivel három a gyermek ,így három felé oszlik
a sok nyuszi finomság.
Örömteli ez a nap, minden gyermek örül a 
Boldog Húsvéti Napoknak!

Írta:Grófné Bánó Brigitta facebook

2011. április 16., szombat

                                                  Való Világ


 Talán azt hiszed,hogy a való világ élő dolgokból és halott dolgokból áll.Igazság szerint azonban az univerzumban minden élő,és semmi sem halott.A csillagok,a Nap,a bolygó,a föld,a levegő,a víz,a tűz és minden tárgy,amit a magad körül látsz,élettől duzzad.Ez a való világ.



"A fa is érzékel,amikor érzi a szereteted,és válaszol rá. Igaz,nem úgy mutatja ki örömét,ahogyan mi,hanem olyan módon,amit ma még nem értünk."-Prentice Mulford

Forrás: Az erő Rhonda Byrne

 Grófné Bánó Brigitta  facebook

2011. április 4., hétfő

                                          Ibolya



Tavaszi időben ,csodálatos napsütésben van részünk a napokban .Sok helyütt,már elő bújt ez egyik kedvenc virágom az ibolya.Ugyan úgy mint gyermekkoromban most is imádok virágot csokorba gyűjteni.Gyermekként Szelestén laktunk ott gyönyörű nagyfejű kékeslila,lilásrózsaszín,fehér és fehér-kék tarka változatokat tudtam csokorba szedni,kis levélkéivel körbe raktam és máris kész volt egy illatos tavaszt jelképező csokor.



A fehér ibolya a boldogságot és a megújulást jelenti. A kék ibolya pedig a hála virága. Mindezek mellet még a kék ibolya jelentései között szerepel az óvatosság és a hűség is.

Kívánok mindenkinek ,ibolyavirágban gazdag szép napokat!

Grófné Bánó Brigitta
Az ibolya

Erdő szélén, hegyoldalban,
kertek alján, kis csoda:
zöld fű között csoportosan
nyílik ki az ibolya.
Ha lehajolsz hív magához,
árad feléd illata,
szemérmes, de kicsalta a
langymeleg nap sugara.

Szív alakú levél között
virít kék és hófehér,
Sok szálat köss egy csokorba,
s ölelje körül levél.
Fölvidít a komorságból,
s rögtön új reményre kapsz,
ébredezik a természet,
újra itt van a tavasz.
 Juhászné Bérces Anikó:Az ibolya<br /><br 








 



     

2011. március 26., szombat

Készítsük el veteményeskertünket



Lassan áprilist írunk,egyre jobban melegszik a talaj hőmérséklete,itt az idő,hogy elkezdjük a veteményezést.
Készítsük elő a megfelelő szerszámokat egy gereblyét és egy kapát ezekre mindenképp szükségünk lesz.Szépen átgereblyézzük a talajt ,kiszedjük a kavicsokat és a gereblye hátuljával felaprózzuk a nagyobb rögöket.


A legtöbb zöldséget hagyományos hosszú sorokban vetik.Kisebb térközökben kialakíthatunk 1,2 méter széles ágyásokat,ekkor könnyen hozzáférhetünk az ágyásunkhoz a gyomláláskor és a betakarításkor.
A hosszú sorokban történő vetésnél aki magabiztos zsinór kifeszítése nélkül is húzhat kapával egyenes és a magocskáknak megfelelő mélységű barázdát.Ágyásaink 120 cm szélesek legyenek és útnak is 30cm helyet hagyjunk.Persze van aki a jobb hely kihasználás miatt egymás mellé húzza a sorokat és nem hagy utat. Ha nagyon száraznak találjuk a talajt ,akkor célszerű  a magocskák elszórása előtt beöntözni a barázdánkat.A magokat ritkással és a lehető legegyenletesebben szórjuk ki,majd finoman betakarjuk a magokat gereblye segítségével. Legkorábban és leggyakrabban a saláta,retek,sárgarépa,fehérrépa,maghagyma,borsó magjait ültetjük el.Aki szeretne mákot is ültethet tavasszal kiskertjébe.Szeretnénk,hogy előbb legyen  friss újhagymánk,célszerű dughagymát is vásárolni ,így pár héttel hamarabb fogyaszthatjuk. A dughagymákat 5cm távolságra dugjuk egymástól a talajba,és ugyan így rakjuk a talajba a foghagyma gerezdeket is,gondosan betakarjuk.

Érdekességként néhány növényt elterítve is szélesen veteményezhetünk,ilyen például a sárgarépa.Az előkészített talajon a lehető legegyenletesebben szórjuk el a magokat,majd gereblyézzük el a magokat a talajba,a magok egyenletesebb elosztása érdekében az előkészítéskor követett irányra merőlegesen. Még egy javaslat ,a kötött talajon a sárgarépát és a fehérrépát ültethetjük bakhátra is.Készítsünk nagyobb földhalmot,olyasmit ,mint egy vakondtúrás 20cm -30cm magas, szép hosszú sort és abban húzzunk a barázdát és ide vessük a magokat,így szép egyenes egyenletes sárgarépákat termeszhetünk,ezzel a módszerrel nem lesznek többágasak a répáink.

Bizonyos magokat, mint a bab többsoros módszerrel is ültethetjük.Ebben az esetben a barázdánk 20 cm széles barázdán belül, pedig két sorban ,kézzel és pontos közökben ,ültetjük el a babokat.Végezetül szépen gereblyével ráhúzzuk a földet a beültetett sorunkra.

Pár hét elteltével,mikor már pár cm-esek a zöldségeink,egyelést kell végeznünk a salátánál,reteknél és a répaféléknél is.A cél hogy a lehető legjobb térkihasználással sorakozzanak a növényeink,tehát kihúzkodjuk a sorból a felesleges zöldségeket,így szebb és nagyobb növényeket termeszthetünk.

Mikor már az időjárás is engedi,kiültethetjük az előnevelt palántáinkat,ilyen lehet, káposztafélék,karalábé,paradicsom, paprika. 
Aki nagyobb kerttel rendelkezik ültethet: burgonya,brokkoli,cékla,csemegekukorica,zeller,kelbimbó,padlizsán,spárga, spenót,sóska,sütőtök,főzőtök,cukkini,nagyon bő  a válaszék mindenki válogasson kedvére,ültessen olyan zöldségeket amit szeret és szívesen fogyaszt.





Egy gondosan kezelt veteményes kert,esztétikai értékű is lehet. Alacsony puszpánggal körbe kerített ágyások is dekoratívak. Az emelt ágyások szépen mutatnak kertünkben amit kőből,téglából,fából készítünk. Ültethetünk virágokat és zöldségeket is egy ágyásba csodás látványba lesz részünk,amikor kiéljük kreativitásunk.

Amit magunk termesztünk,sokkal ízletesebb és nem tartalmaz méreganyagokat ,tudjuk mit fogyasztunk.

Jó munkát ,szép időt kívánok az egyedi veteményes kialakításához! 

Grófné Bánó Brigitta facebook

2011. március 17., csütörtök

                                       A vetőágyunk előkészítése


Márciusban egyre több a napsütés,éled a természet,éled a kertünk is,végre tavaszodik.Lassan neki kezdhetünk a  veteményágyunk talajának előkészítéséhez.A siker alapköve:az ágyás helyes előkészítése.

Egy humuszban gazdag,agyagos-homokos,jól átszellőztetett  talaj esetén az ásó nyugodtan a fészerben maradhat.A nagyon nehéz vagy összetömörödött talajt az őszi felásás csak nagyon rövid időre javítja fel a durva földrögöket a fagy fellazítja és feldarabolja ugyan,de a hatás rövid ideig tart.Ezt ki kell egészíteni olyan talajfeljavító munkákkal,mint a zöldtrágya növények rendszeres vetése,a növénymaradványokkal való mulcsolás,valamint a komposzt bedolgozása a talajba.Hasznos tanács,amikor a talajunk nagyon kötött és agyagos,a felületét többször egymás után vessük be csillagfürttel vagy mészontófűvel,ami zöldtrágyaként szolgál. A földbe forgatva javítják a talaj fizikai és biológiai állapotát, a tápanyag-gazdálkodást, hozzájárulnak a szerves anyag mennyiségének növeléséhez, védik a talajfelszínt az eróziótól. Intenzív gyökérnövekedésük révén biológiai lazító hatást is kifejtenek.Ősszel pedig vigyünk fel rá egy kb.10 cm vastagságú,durva szemcséjű homokréteget,amit kapálógéppel dolgozzunk bele a talajba.Végül tavasszal az ágyásokat mulcsoljuk érett komposzttal.Célszerű még fertőtlenítőszert belegereblyézni a talajba veteményezés előtt,hogy elpusztítsuk a drótférgeket,pajorokat és légykártevőket.

A vetőágyunk előkészítése:a fogas kapa a legsokoldalúbban felhasználható kerti szerszámok közé tartozik.Ugyan úgy nélkülözhetetlen a durva  földrögök felaprításában,mint a komposzt beledolgozásánál a földbe,vagy pedig amikor a zöldtrágya a növények maradványait vegyítjük bele a föld felsőbb rétegébe.A földrögök finom aprításához,valamint az algamész(kalciumot,magnéziumot és nyomelemeket tartalmaz ami a savat közömbösíti a talajban,így megkönnyíti a tápelemek bejutását a növénybe) vagy kőliszt (elősegíti a víz és tápanyag megtartását a földbe)elvegyítéséhez ideális szerszám a talajmaró.Az ágyások felületének elegyengetésénél,,vagy olyan esetben,amikor tavasszal a talaj még meglehetősen nedves,jobban lehet boldogulni egy kapával.Miután a vetőágyunk ily módon előkészítettük,tettvágyunkat fogjuk vissza egy kicsit.A vetéssel vagy ültetéssel várjunk addig,amíg a föld jól leülepedik és a talajunk is jól felmelegszik 8-10 fokosra. A veteményeink csírázó magjai vagy a palánták finom gyökérhajszálai csak ilyen körülmények között tudnak gyorsan megfoganni.

A kerti munkákhoz kellemes időtöltést kívánok mindenkinek!

Grófné Bánó Brigitta facebook


2011. március 9., szerda

                                  A természet és az ember                                



A természet az emberből csak természeti lényt formál; a társadalom törvények szerint cselekvő lényt; szabad lényt csak ő maga formálhat magából.

Grófné Bánó Brigitta facebook

2011. március 7., hétfő

Amorphophallus titanum



A titángyökér vagy más néven titánbuzogány,a világ legnagyobb virágú és egyben legbüdösebb növénye. Különlegessége,hogy tavasszal először a virág hajt ami nagyon gyönyörű látvány.Az első évben kisméretű virágot hajt,de ahogy telnek az évek egyre nagyobb virágot hoz és a szaga is egyre büdösebb lesz.A több éves virág magassága elérheti a 3 métert,a föld alatti gumó súlya pedig a 75 kilogrammot. Virágzáskor nagy bűzt és dögszagot áraszt,ezzel vonzza a beporzáshoz a rovarokat és legyeket,el is riassza ezzel a kártevőket és egyben az embert is.Sajnos nem hoz minden évben virágot, van, hogy két év is eltelik két virágzás között.A gumó is évről évre fejlődik és sarjakat is hoz,így szaporítani arról is lehet vagy narancsszínű húsos gömbökbe rejtőzött magocskákkal,ami a levirágzás után fejlődik a száron. Tavasszal a gumó akár föld nélkül is el kezd hajtani,ha kitesszük a szabadba,és csak utána ültetjük virágföldbe. Abban az évben amikor nem hoz virágot a levele is nagyon mutatós.Ősszel a levelek lesárgulnak és a csodanövény téli nyugovóra tér,ekkor emeljük ki a cserépből a gumóját és tegyük egy száraz hűvös helyiségbe teleltetni.

Ha valaki ilyen növényt kap ajándékba legalább most már tudja mire kell számítani,orrát befogva gyönyörködhet a csodálatos,fantasztikus és egyedülálló virág látványban.

Grófné Bánó Brigitta facebook

2011. március 2., szerda

                                       Drágakő-akupresszúra


A drágakőrudak a csúcsukban gyűjtik össze az energiát, ez minden kőnél eltérő hatású. Vásárlásnál ügyelni kell a arra, hogy a kő egyik vége hegyes, a másik tompa legyen és meg kell győződni a kő eredetiségéről. A drágakőrudat minden használat után le kell vízben mosni, vagy egy sóval teli edénybe helyezni.




A Holisztikus (holosz: teljes) gyógyulás és a fájdalom csillapítása mindenkinek elsőrangú és alapvető joga, melyre léteznek hagyományos, ősi módszerek.
A kezelés a test speciális akupresszúrás zónáin és mikrozónáin (fül, talp, kéz, arc) történik, melyek közvetlen energetikai, reflexes és idegrendszeri összeköttetésben vannak a beteg testrésszel vagy szervvel. Így a megfelelő pontok érintésével a beteg panaszai szinte mindig enyhülnek, számos esetben el is múlnak.
Sérüléseknél minden esetben stimulálja az öngyógyító erőket, függetlenül attól, hogy ficamról, ütésről vagy szalaghúzódásról van-e szó. A fájdalmak általában már egyetlen kezelés után jelentős mértékben csökkennek, és legtöbbször néhány féldrágaköves akupresszúrás kezelés teljes gyógyulást eredményezhet.
fájdalomcsillapítás lényege, hogy a természetben előforduló kristályok energiája és pozitív töltése hat a beteg testrészre, vagy a szervezet működésének helyreállítására, amelyet együtt alkalmaznak az adott akupresszúrás pont érintésével. A kezelés során használt drágakövek finom energiáik révén nemcsak a fájdalmat csillapítják, hanem a szervezet öngyógyító erőit is aktiválják. A gyógyulás által a fájdalmat kiváltó ok is megszűnik

Mely esetekben alkalmazható a drágakő-akupresszúra? 

Alvászavarok esetén, a lelkiállapotok különböző egyensúlyvesztésénél, koncentrációs zavaroknál, fejfájáskor, fülfájáskor, torokfájásra, aztán többek között menstruációs fájdalmakra és keringési panaszokra, izom- és ízületi fájdalmakra. A drágakőrudak alkalmazhatók fül- és   test-akupresszúra valamint reflexzóna masszázs kiegészítése képpen. Ügyelni kell az ellenjavallatokra: sérült bőrfelületeken ne alkalmazzuk, csecsemőkön, kismamákon körültekintéssel alkalmazható, epilepsziásokat és más, rohamokban jelentkező betegségben szenvedőket laikusok nem kezelhetnek. Kiegészítő kezelésként például gyógyteákat, homeopátiás szereket, masszázsolajakat is ajánlhatunk.


Grófné Bánó Brigitta facebook


2011. február 27., vasárnap

                          Hóvirág a kikelet szimbóluma




A hóvirágnak,föld felett először két levele jelenik meg, majd ezek között a bimbó-néha még a hó közül bújik elő. Napról napra nyúlik, míg végül 10-20 cm magasságot elérve teljes pompájában jelenik meg. Két levele szürkés-hamvaszöld, keskeny, erei párhuzamosan állnak. Ezek a levelek csak a virágzást követően fejlődnek ki teljesen. Szára egyenes, hengeres, nem ágazik el. A szár végén egyetlen magányos, fehér színű, harang formájú virág bókol. Lepellevelei két körben állnak: a három külső lepel tiszta fehér, tojásdad, a három belső csak fele hosszúságú, tölcsérformán összenőtt, jellegzetes zöld rajzolat látható rajta. (A kettős virágtakaró miatt könnyű megkülönböztetni a tőzikétől. ) A nemesített, kerti változatok között már telt vagy duplán telt virágú változatokat is találhatunk. Hegyi patakok partján, ligeterdőkben, ártéri erdőkben, patakvölgyekben helyenként tömegesen fordul elő.

Régebbi emlékeimben nőnapra ajándékozták az urak a hölgyeknek,egy csokor hóvirágot borostyán levéllel körbe fonva,isteni volt az illata, ahogy így visszaemlékszem.A hóvirág a tavasz megjelenését, a jó idő érkezését hirdette,tiszta fehér szirmaival vidámságot,reményt csempészett a lassan múló,sötét  tél napokba.Aztán csak egyszer csak eltűnt a piaci árusok asztalkáiról.Védett növénnyé nyilvánították 2005-ben,mert az emberek egyre nagyobb számban szedték fel a hóvirágot akár hagymástól is  és eladták külföldre és a nagyfejű példányok nagy része eltűnt sajnos ,csak a gyengébb genetikai állományok maradtak az erdőben. A hóvirág ezért természetvédelmi szempontból ,veszélyeztetett és védett lett.Eszmei értéke 10000 Ft.Szerencsére még időben hozták ezt a rendeletet így gyönyörködhetünk a meseszép hóvirágokban a hazai erdőinkben,egy jó kis kirándulás alkalmával.Aki teheti hétvégén kiránduljon egy jót és csodálja meg a kikelet szimbólumait.

Varázslatos verseket találtam a csodaszép tavaszt idéző virágról,olvassátok szeretettel. 

Hóvirág

Foltokban már olvad a hó a hegyen,
Az avarból virág bújik szerényen.
Fehér harangját lehajtva földre néz.
Dárdás levele vigyázza testőrként.
Pici hagymából fejlődve díszeleg,
Takarítja maga elől a telet.
A hóvirág jelez: tavasz közelít,
Érkezése téli tájat megszépít.
Te kis virág milyen nagyon bátor vagy!
Jössz akkor is mikor kemény még a fagy!
Legyőzöd a rideg-hideg világot,
Megelőzöl minden büszke virágot. 

Káldi Géza
 Káli Géza :
A hóvirág
Hófehér hóvirág int felém.
Az ablakon át nézem én.
A környékre a várt tavasz
jönne már, de a táj még havas.

A hóvirág a hó alól kacsintgat.
A dühtől tobzódó szél mindent ringat, megcsavar, megráz és rögtön tovább zúg.
Szinte sehol nincs egy szélmentes zug.

A hóvirág minderre meghitt, szép vigaszt nyújt.
Szelíden bólint. Neki mindegy a szél hogy fúj.
Csak ring, ring csendesen, szolidan, szelíden.
Szerintem a tavasz e virággal így üzen.
 Halász István
lehajtva földre nélevele vigyázza testőrként.
 Grófné Bánó Brigitta  facebook










2011. február 24., csütörtök

                                                     Fluorit



A fluorit nem csak gyönyörű,hanem egy nagyon hasznos ásvány.Nagyon jó hasznát vehetjük a tüdővel és bőrrel kapcsolatos problémák megoldásánál.

Megszüntetni azokat a gondolkodási és viselkedési mintákat,amelyek korlátozzák a személyes szabadságot és gátolják az élet természetes áramlását.Ezáltal megszűnnek a krónikus feszültségek (a krónikus száraz köhögés is) és újra szabaddá válik a lélegzet.

Elősegíti az egyenletes életritmust,rendezi a rendszertelen életvitel miatt keletkező diszharmóniát.Rendszeresebbé teszi a test valamennyi ritmusát.

Megszünteti azokat a magatartás mintákat,amelyek korlátozzák a kapcsolatainkat,és segít a makacs,száraz és viszkető bőrproblémákon.

A fluorit segít szabadon kifejezni magunkat,különösen akkor,ha megpróbálják korlátozni a kommunikációs képességünket.Talpraesetté tesz,javítja a felfogóképességet.Segít a köhögésen,a torokfájáson és a légúti megbetegedés esetén.

Ez a kis kövecske segít nekünk védekezni a testi és lelki támadások ellen,illetve megszünteti ezek utóhatásait.Erősíti az immunvédekezést,elsősorban a bőr és a légutak esetében.

Az ilyen ásvánnyal rendelkezők kibírják az erős szagokat és az olyan emberekkel is elboldogulnak " akinek a szagát sem állhatjuk".

Javítja a kapcsolatteremtő képességet és a lelki védekezőképességet.Segítségével leküzdhetjük a pedantériát és a mániákus ellenőrzési kényszert.

Aki úgy érzi ilyen problémái vannak nyugodtan szerezzen be magának egy szép fluorit ásványt ,amit akár hálakőnek is használhat.


Forrás:Michael Gienger-Wolfgang Maier A szervóra és a kristályok

Grófné Bánó Brigitta  facebook

2011. február 19., szombat

                              A változás öt állapota





A természet évezredes megfigyeléséből keletkezett Kínában a "változás öt
állapotának" rendszere.Az élet és a természet valamennyi folyamata öt fázison megy keresztül:van kezdete,kiteljesedése,csúcspontja,visszahúzódása és vége.Tulajdonképpen az emberek is ezeknek a folyamatoknak a harmóniája jelenti az egészséget,míg zavaruk és diszharmóniájuk betegséghez vezet.

 Tűz
A tűz fázisa csupa tett és elevenség,csupa életöröm,az élet felett érzett örömből fakadó mozgás és az "ittlét" lelkesedése.A tűz a meleg és fényes.Erőteljes és serkentő,aktív,fénylő,ösztönző és színpompás.Az évszakok közül az év legaktívabb időszaka,a nyár felel meg a tűznek.A tűzhöz tartozik az élet aspektusai közül a szellem,amely a mi valódi lényünk,valamint a hangok közül a életöröm jele, a nevetés. A funkciókörök közül a szív,a vékonybél,a szívburok és a hármas melegítő rendelhető a tűzhöz.

 Fa
A fa a gyarapodás, a növekedés állapota.A fa legfontosabb tulajdonsága a rugalmasság és a tervezés.Rugalmasnak kell lennie,hogy alkalmazkodhasson,és terveznie kell,hogy felül kerekedhessen az akadályokon és megteremthesse az optimális feltételeket.Ugyancsak a fához rendelhető az agresszió,amelyre az életben elfoglalt hely kiharcolásához és megtartásához van szükség,valamint a mozgást szolgáló inak és izmok,továbbá a kéz- és a lábujjak körmei mint elcsökevényesedett karmok.A fa  évszaka a tavasz,a növekedés és a kezdetek időszaka.A fa-állapotához a máj és az epe funkcióköre tartozik.

 Víz
A víz mi magunk vagyunk! Az emberi test mélyének tartályaiban erőfolyamok 
hömpölyögnek,tengernyi,sőt óceáni energia halmozódik fel,s itt fakadnak az élet forrásai.A víznek a belső mozgékonyság és alkalmazkodóképesség felel meg.Vízből ered a cselekvőképesség és az akaraterő, vagyis a célok elérésének képessége.Maga a cselekvés,a tett végrehajtása azonban már nem a vízhez tartozik,hanem a fa- és a tűz-állapotához.A víz -állapotot híven tükrözik a csontok,amelynek stabilitása és ereje hordozza a testet.Itt található az életerő tartalékai és a lehetőségek csírái.A víz évszaka a tél,amikor a világ elpihen,hogy erőt és energiát gyűjtsön,amelyet a következő esztendőben majd kibontakoztathat.A funkciókörök közül a  vese és a hólyag tatozik a vízhez.

 Föld
A föld-állapota a változás többi fázisának a központja és forrása.Minden,ami él,van és anyagot öltött,a földből származik,benne gyökeredzik,földből lesz,amikor születik,és földdé válik,amikor meghal.Földelve lenni azt jelenti: kiegyensúlyozottnak és stabilnak lenni a világ erőinek játékában. A föld-fázis szabályozza a természet és a testünk ritmikus erőit,az évszakok váltakozását.A föld-állapot évszaka a nyárutó,az érés és a szüret időszaka.A földhöz nem rendelünk irányt,mert ez a középpont.A funkciókörök közül a lép és a gyomor tartozik hozzá.

 Fém
A fém fázisa a szilárdságot és a stabilitást jelképezi.A fém tartja össze és egyesíti a dolgokat,lehetővé téve ezzel a kölcsönhatásukat.Ezért a fémhez tartozik a kommunikáció és a kapcsolat,a távolság és a közelség váltakozása.A hangok közül a sírás kapcsolható a fémhez.A fém évszaka az ősz,a mulandóság és az elengedés időszaka.A fémhez rendeljük a bőrt is,az emberi kapcsolattartás legfontosabb szervét,valamint a tüdő és a vastagbél funkciókörét, mivel mindkettő a felszívásáért és a kiválasztásért felel.

A tartós testi-lelki egészségünk alapja a fa ,a tűz,a föld,a víz és a fém,vagyis az úgynevezett öt kínai elem ,fontos számunkra ezek az elemek harmóniája.Ez a harmónia sajnos sokszor felborulhat ilyenkor segítségül hívhatjuk a drágaköveket és kristályokat,amelyek helyreállítják az öt elem egyensúlyát.Tegyünk azért,hogy harmóniába kerüljön a testünk lelkünk és éljünk egy boldogabb és egészségesebb életet.

Forrás:Michael Gienger-Wolfgang Maier  A szervóra és a kristályok


Grófné Bánó Brigitta facebook

2011. február 13., vasárnap

 
A szép leány a búcsuzáskor
Egy rózsát tűzött fel nekem.
Piros volt lágyan feslő szirma,
Jelképed, égő szerelem!
Könnyű csókot lehelt reája
S mint álomkép már messze szálla
S én fájó szívvel, könnyes szemmel
Sokáig néztem még utána.

Elhervadt már a rózsabimbó,
Amit a szép leány adott.
Hervadtan őrzöm, hisz' a multból
A sors csupán ennyit hagyott...
Pedig a lányka könnyü csókját
Könnyeim már régen lemosták,
De most tudom, hogy ez a csók volt
Sejtelmes, végső »Isten hozzád!«

A szép leány a rózsabimbót
Most más legénynek tépi le,
Most más legényért dobog, lángol
Szerelmes, forró, kis szive;
Más csókolja kicsiny - kacsóját,
De megőrzöm a hervadt rózsát:
Én kaptam annak a kis lánynak
Legelső, tiszta, szűzi csókját! 

                        Idézet:Ady Endre verséből                          















  
                       Kedvelt virágok Valentin napra




Valentin nap alkalmából legtöbb férfi virággal köszönti kedvesét. Megemlítenék pár kedvelt virágot amit ilyen alkalommal a hölgyek ajándékba kapnak kedvesüktől.


A rózsa a szerelem virága.Egy szál rózsát ajándékozni az egyértelmű szerelem jelképe,míg rózsát csokorba adni az áhított szerelemé,száz szál rózsát ajándékozni pedig a mindent felperzselő oldhatatlan vágyódás jelképe.A rózsa számos szimbólumot hordoz magába.De mindegyikben közös,hogy valamilyen módon a tiszta,bűntelen élethez kötődik,hiszen többek között a szépség,a szerelem,a mulandóság,a jó szerencse,a boldogság és a csend szimbóluma ez a virág.
Színenként változó a rózsa jelentése:
Vörös:Szerelem,szeretlek.A birtokló szerelem,a szenvedély virága.
Fehér:Ártatlanság,tisztaság,megérdemellek,titok,csend.A megszokott vagy kiérdemelt szerelem jelképe.
Vörös és fehér  együtt:Az egység szimbóluma.
Rózsaszín:Tökéletes boldogság virága.
Sárga:Szerelem csökkenése,féltékenység.A sárga virágok jelentése általában negatív ezért bizonytalanságot sugall ez a szín.
Rózsa tövis nélkül:Szerelem első látásra.
Rózsabimbó:Szépség és fiatalság,a szerelemben ártatlan szív. 




Orchidea:A szerelem szépség ,finomság jelképe.Orchideát olyan nőnek ajándékozunk,akinek műveltségét és tudását nagyra becsüljük,akinek kifinomult ízléséről már meggyőződtünk. Keleten a kifinomultság ,a műveltség és a gyöngédség megszemélyesítője ez a növény.Az orchideák nagyon sok fajtája kapható,csokorba kötve vagy cserepes virágként.




Liliom:Japánból származik és a jelentések egész sorát tulajdonítják e keleti szépségnek.A tisztaság és ártatlanság szimbóluma,de a termékenységé,a mulandóságé,a lelki szereteté az egységé a reményé is. A fehér liliomé a legerősebb szimbólumrendszer.Jelentése szüzesség,tisztaság,méltóság,fenség,
Isteni veled lenni.
 



Tulipán:Tökéletes szerető.A szív formája miatt a lángoló érzelmeket a szerelmet mutatja. Ősi női jelkép a magyar népi szimbólumtár egyik jellegzetes virága.Egy csokor vörös tulipánnal bárki kifejezheti szerelmét.Ezen kívül a ragaszkodást,az elmélkedést és az imát is szimbolizálja.Tulipánt ajándékozni  szerelmi vallomás és lángló szív.
Sárga:Féltékenység hordozója,feltételezi más is férfi is van az illető nő életében
Vörös és rózsaszín:Higgy nekem,szerelmi vallomás,a szerelem hírnöke.
Fekete:Ritka volta miatt azt mutatja ,hogy a megajándékozott személy,mindennél drágább nekünk.
Tarka:Csodálatos szemek.


Vegyes virágcsokrot is kaphatunk vegyes érzelmekkel karöltve.Legfontosabb amit egy virágcsokor jelképez az a SZERETET amit párunktól kapunk.Itt is érződik  "Az adás-kapástörvénye " 
SZERETETET ADUNK ÉS KAPUNK VISZONZÁSUL.


Grófné Bánó Brigitta facebook







2011. február 9., szerda

                                                     Az energia
                                                             
                                



“Az energia cselekvés és mozgás. Minden cselekvés mozgás, és minden mozgás energia. Minden vágy energia. Minden gondolat energia. Minden élet energia. Mindent megélni energia. Ha lehetővé tesszük, hogy ez az energia áramoljon ellentmondások, ellenállás és konfliktusok nélkül, akkor határtalanná és végtelenné válik. Amikor nincs vele ellenszegülés, akkor nincsenek határai. Az ellenállás korlátozza. Amikor ezt látjuk, mindig elgondolkodunk: Miért van az, hogy az emberi lény újra meg újra ellene szegül az energiának? Miért hoz létre ellenerőt abban a mozgásban, amelyet életnek nevezünk? A tiszta energia, a korlátok nélküli energia csak eszmény lenne számára, nem pedig valóság?” (Krishnamurti)   


Grófné Bánó Brigitta   facebook
grofne.bano.brigitta@gmail.com

2011. február 8., kedd

                                        Jin és Jang



                                            Jang                         Jin
                                                                               
                                      melegebb                  hidegebb
                                      nagyobb                    kisebb
                                      anyagtalanabb          anyagiasabb
                                      dinamikusabb           nyugodtabb
                                      áthatóbb                   szilárdabb
                                      könnyedebb              súlyosabb
                                      kiáradóbb                  befogadóbb
                                      férfiasabb                  nőiesebb
                                      világosabb                 sötétebb
        

A kínai filozófia teljes egészében a jin-jang elvre épül.A nyugodt,passzív jin és a dinamikus,cselekvő jang,az a két ellentét,amely együttesen valamennyi létező alapját képezi.Belőlük származik minden dolog.

Mi a jin és a jang?
Minden ,ami kifelé és felfelé tart,minden cselekvő és dinamikus dolog jang.Ezzel ellentétben mindaz,ami befelé és lefelé irányul,minden súlyos és szubsztanciális dolog jin.Az anyag és energia kettősében az anyag jin,az energia jang. A napszakok váltakozásában a nappal jang,az éjszaka jin.
A jin és a jang tehát az ellentétek egymáshoz való,folytonos viszonyát ábrázolja.


Minden változik!
A jin-jang elv az örökös változás elve.A jin janggá alakul át,a jangból ismét jin lesz.Így lesz az éjszakából nappal,amely egyre világosodik,míg eléri a csúcspontját,majd végül ismét sötétbe hanyatlik.A nappal legvilágosabb időszaka,a dél,egyben a sötétség beálltának kezdete is.Más szóval:amikor a legerősebb a jang,akkor kezd gyarapodni a jin.Ugyanez játszódik le a napfordulókor is:az év legvilágosabb napja egyben az egyre hosszabb éjszakákat tartalmazó időszak kezdete is.

Minden ellentétekből áll!
Ahogyan a világosság nem képzelhető el sötétség nélkül,úgy a jin sem létezhet jang,és a jang sem a jin nélkül.Az egyik feltételezi a másikat,ahogyan egy érme egyik oldala is szükségszerűen feltételezi a másikat:hátoldal nélküli érme egyszerűen nem létezhet.

A jin és a jang viszonylagos!
A hegyek nagyobbak,mint az emberek.Tehát az emberhez képest a hegy jang,s a hegyhez képest jin az ember.Az emberek nagyobbak,mint a legyek.Vagyis a légyhez képest jang az ember,s az emberhez képest jin a légy.Akkor hát az ember jin vagy jang?
A tűz jang egy hideg farakáshoz képest,de jin,ha a Naphoz hasonlítjuk.A jin és a jang mindig két dolog viszonyára vonatkozik.Ezért igaz ugyan,de nem pontos az a kijelentés,hogy a sötétség jin,a világosság jang,vagy hogy a meleg a jang és a hideg jin.A jin sötétebb,mint a jang,míg a jang világosabb,mint a jin.

A szélsőségek az ellenkezőjükre váltanak!
Nem létezik abszolút sötétség,mivel a sötétségből ismét világos lesz.Nem létezik határtalan forróság,mert előbb-utóbb szükségszerűen lehűlés következik.Nem létezik végtelen magasság:a legmagasabb pont elérése után ismét lefelé vezet az út.Csúcspontjának elérésekor a jang jinné változik,a jin pedig janggá.


Részlet:Michael Gienger-Wolfgang Maier:A szervóra és a kristályok

Grófné Bánó Brigitta facebook


grofne.bano.brigitta@gmail.com

2011. január 31., hétfő

                                           Mosódió




Hallottatok már a mosódióról?
Ha még nem akkor ,bemutatom nektek ezt a fantasztikus
termést ,amit általános tisztítószerként használhatunk az
otthonunkban.

A mosódió Indiából származik ,Sapindus mocorossi termése.
100%-ban növényi természetes mosószer,amelynek héja 
szappant (szapoint) tartalmaz.A szapoin zsíroldó hatásának
köszönhetően eltávolítja a szennyeződéseket a textíliából. 


 Mosáskor a textilzsákba 2-4 db mosódiót teszünk, 2-4 
alkalommal pedig újra felhasználható.A ruhák illatosítására
pár csepp illóolajat használunk,a mosótasakba vagy az öblítő
reteszbe cseppentsünk ,levendula,koriander,zöld tea vagy 
narancsvirág illóolajat.Meglátjátok milyen fincsi puha és 
illatos lesz a ruhanemű.

Használhatjuk csecsemők ruhácskáinak mosásánál.Allergiások,
pikkelysömörben és ekcémában szenvedők is alkalmazhatják.
Környezet és bőrbarát,káros vegyszertől mentes,vízlágyító
hatása ismert,puhák lesznek a ruháink mosás után.30-95°
vízhőmérsékleten is moshatunk vele,színes és fehér ruhákat
egyaránt.Egy kg mosódió,heti háromszori mosással egy évig 
elegendő.

Nagyon sok oldalú a felhasználása,használhatjuk még kéz-
mosásra,fürdetésre,hajmosásra,mosogatásra,ablakpucolásra,
súrolásra,felmosásra és még a levéltetveket is kiirthatjuk vele
a növényeink leveléről.Micsoda jó úgy-e?

A mosódió a világ legolcsóbb természetes mosószere,nyugodtan
próbáld csak ki,hálás lesz érte családod és még Földünk védelméért
is lépéseket teszel.Sosem késő elgondolkodni azon,mit tehetünk 
a természetért és önmagunkért,amikor ilyen környezetbarát 
termékeket használunk.



Grófné Bánó Brigitta facebook
grofne.bano.brigitta@gmail.com